Beszámoló a Tusványosi ottlétünkről.
júl 30th, 2009 by Szakkoli
A Mikó Imre Jog és Közgazdaságtudományi Szakkollégium a XX. Bálványosi Szabadegyetemről és Diáktáborról, ismertebb nevén Tusványosról sem hiányozhatott.
Már kedd este, mikor a cipekedéstől elfáradva megérkeztünk mosolygós szakkolis arc várt minket a tábor bejáratánál, hogy eligazítson a regisztrációt illetően és hogy megbeszéljük a következő napi szakkolis programot. Az este folyamán meg csak úgy özönlöttek az ismerősök, olyan érzést keltve az emberben, hogy ezt aztán tényleg kár lett volna kihagyni.
A reggeli tikkadó hőség a sátorban gondoskodott róla, hogy időben elkezdjük fellálítani a Szakkoli sátrat, ami még utmutató nélkül is fürgén ment, mivel szép számban összegyültünk akkorra.
A szerda délutánt egy mindenki számára izgalmas előadással kezdtük az európai pártredszerről Szász Alpár Zoltán egyetemi tanár előadásában. Ez által bemutatásra kerültek az Európában kialakult pártok, illetve az előadást követően feltett kérdések során a jelen helyzetről is szó volt.
Ezt követően a pénzügyi inteligencia vizeire eveztünk, Robert Kiyosaki elméleteire alapozva megszületett egy Cashflow pénzügyi szimulációs társasjáték melybe annyira belemerültünk, hogy csak a koncertkezdés és az egyre hüvösödő szél fenyegetése tudott elüldözni minket mellőle. De be kell valljam, hogy azután is csak azon járt az eszem melyik ingatlant lett volna előnyösebb eladni, vagy hogy abból a nyereséget hozó részvényből miért nem vettem többet.
Csütörtökön a biztosításokkal kezdtük, előadóink Dénes András (CIG erdélyi regionális menedzser) és Német Attila (CIG romániai területfejlesztési menedzser) táraságában. Röviden összefoglalták a bitosítótársaságokkal kapcsolatos fontos tudnivalókat, felhívták a figyelmet arra , hogy a Pannonia biztosító csakis magyar részvényesekkel rendelkezik, iletve, hogy a piacon az a biztosító lehet sikeres aki, a többivel szemben valami újat kínál.
A nap további részében a munkaügy rejtelmeibe avatott be minket Albert-Lőrincz Csanád (ügyvéd, tanársegéd BBTE), a munkaügyi törvénykönyv alapján világossá váltak előttünk a munkavállalók jogai, illetve hogy hogyan érvényesítsük azokat. Felhívta a figyelmünket a gyakran előforduló visszaélésekre, például, hogy a munkáltató nem akarja fizetett szabadságra küldeni alkalmazottjait. Arról is tudomást szerezhettünk, hogy a frissen végzettek különbözö kiváltságokkal rendelkeznek, illetve az előadást interaktív beszélgetés követte, melynek során egy polgárjogi szempontból igen érdekes esetet elemeztünk.
A kellemes beszélgetést nem követhetett más, mint a cash flow szimuláció, amleyet már izgatottan vártunk, igyekezve kijavítani a szerdai hibáinkat. Ám voltak új játékosok is, akiknek egy-kettőre sikerült behozniuk lemaradásukat, velünk „vén rókákkal” szemben, akik már a játék mestereinek hittük magunkat. A sikerélmény nem maradt el, végül mindenki elérte az anyagi függetlenséget és megkapta jól megérdemelt tapsát. A játék végén az üröm az örömben csak az volt, hogy sajnos el kellett búcsuznunk kedves segítőintől Ferenczi Hubától és Ureczki Norától, akik a játékot vezették és megtanítottak benünket arra, hogy hogyan léphetünk ki a mókuskerékből.
Programjaink utolsó napján újra jogi témákat érintettünk, mivel az ügyvédi hivatásról volt szó, méghozzá három szakember szemszögéből : Eckstein-Kovács Péter (ügyvéd, Traian Băsescu kissebségi ügyekre szakosodott tanácsosa), Székely János (ügyvéd, Szenior Mikósok Társaságának tagja, doktorandusz) és Albert-Lőrincz Csanád (ügyvéd, tanársegéd BBTE).
Eckstein-Kovács Péter beavatott minket fiatalkori tapasztalataiba, beszélt róla, hogy milyen volt kezdő ügyvédként egy idegen városban. Albert-Lőrincz Csanád a jogi hivatásokra vonatkozó normák hiányosságait emelte ki, Székely János pedig számos újdonsággal gazdagította tudásunkat, mint például új Európai Úniós rendelkezések az ügyvédi hivatást illetősen.
Magamból kiindulva mindenkit biztosíthatok, hogy aki eddig még álmában sem gondolt arra, hogy ügyvéd legyen, még annak is megfordult ez a lehetőség a fejében az előadás után.
A gazdasági válságról rendhagyó előadást hallhattuk elnökünktől Szőcs Endrétől aki a közgazdász szemével festette le a vállság kiváltó okait, illetve következményeit. Igen izgalmas és számomra új érveket és pédákat hozott fel Székely János (ügyvéd, Szenior Mikósok Társaságának tagja, doktorandusz). Vázolta az alapvető különbségeket az Amerikai Egyesült Államokban alkalmazandó és az európai jogrend között. Véleményem szerint ez az előadás mindenkinek nyújthatott friss információkat, még annak is aki behatóan tanulmányozta a gazdasági világválságot.
Ezt követően természetesen nem maradhatott el a cash flow szimulációs játék sem, amit már mi vezettünk.
Sajnos szombatra nem maradt más mint a sátorbontás, de a közös buli nem maradhatott el, mindenki boldog volt, hogy együtt lehetett a társaság, és hogy ilyen hasznosan tölthettük időnket.
A csapat egy része és a bannerünk.
Szeretnék köszönetet mondani meghívottainknak, a programkoordinátornak Dénes Adrisnak és szakkolis társainknak munkájukért, és minden kedves érdeklödőnek aki részt vett a programjainkon.
A többi tusványosi képek ide kattanva nézhetők meg.
Dombi Tünde
















Kapunk beszámolót a félszigetről is?