Részt vettünk a Fiatal Közgazdász Találkozón Révkomáromban
nov 25th, 2009 by Moricz Timea
2009. november 13. és 15. között került megrendezésre Révkomáromban idén már ötödik alkalommal a Szlovákiai Magyar Fiatal Közgazdász-találkozó, amelyet a Harsányi János Szakkollégium szervezett meg a Selye János Egyetem aulájában.
„A konferencia célja, hogy elősegítse a fiatal és idősebb közgazdásznemzedék közötti kapcsolat megteremtését, valamint aktuális közgazdasági ismeretekkel ruházza fel azokat neves személyiségek előadásai által.”
mondta Morvai János, a Harsányi János Szakkollégium elnöke. A találkozó tehát a tudásbővítés mellett a kapcsolatteremtésre, a nemzetközi szakmai összefogás, együttműködés megalapozására is alkalmat kínált. Az erdélyi közgazdászokat a kolozsvári Mikó Imre Jog- és Közgazdaságtudományi Szakkollégium 3 tagja, valamint a Romániai Magyar Közgazdász Társaság Ifjúsági Frakciójának 1 tagja képviselte. A szlovákiai magyar közgazdász hallgatókon kívül részt vettek még szerbiai és magyarországi partnerszervezetek tagjai is.
A találkozón 9 neves külföldi szakember tartott előadást, többek között a Magyar Közgazdasági Társaság, a Szövetség a Közös Célokért, a Pécsi Tudományegyetem, a Kaiser und König Zrt., a Noe’s Ark Reklámügynökség, stb. A megvitatott témák között szerepelt a válság, valamint annak hatása a gazdaságra, a kapitalizmus jelenlegi állapota, a vállalati kultúra és a kommunikáció kölcsönhatásai, az egységes Kárpát-medencei gazdasági régiók, stb.
A szombati napon hat előadás került bemutatásra. Király Károly, a Kaiser und König Zrt. vezérigazgatójának a kárpát-medencei gazdasági összefogásról tartott előadása nemcsak újszerű, hanem elgondolkodtató is volt.
Vajon mit is tekint ő elsődleges és nagyon súlyos problémának? Előadónk véleménye szerint a Föld túlnépesedett: „Hangyák vagyunk, létezésünkkel és szaporodásunkkal a Földet számunkra lakhatatlanná tesszük.” A szennyezettség növekszik, a tiszta, iható édes víz fogytán, azonban a világ vezető hatalmai és politikusai csak az őket mozgató rövid távú érdekeiket szolgáló programjaikat erőltetik ránk. A rövid távú előnyök viszont hosszú távú hátrányokká váltak. A politikai, gazdasági vezetők részéről tehát hiányzik a hosszú távú gondolkodás, a mostani válságot előidéző „buborékok” remek példát szolgáltatnak erre. A világ leggazdagabb államának vezetői által teremtett „amerikai álom” az értékteremtés nélküli jólét, a gazdagodás mítosza szétpukkadt. Lassan 3 évtizede él jól az USA a lufihámozásból, ezt a varázslatot azonban az egész világ fizeti.
Sajnos a pénzügyi válságot gazdasági, társadalmi és morális válság követi és sokszor háború zárja le és indít egy új korszakot. Politikusaink feladata lenne, hogy ne uszítsák egymás ellen az egymás mellett élő népeket, akiknek egyébként semmi bajuk sincs egymással, ugyanis új ötletekkel, új módon, egymásba kapaszkodva sikerülne túlvészelni a legnehezebb időszakot is. Politikusaink, véleménye szerint, még időben észbe kaphatnak. Előadónk nagyon súlyos problémának nevezte a korrupciót ennek kapcsán: A korrupciót meg kell szüntetni! A korrupció ugyanis nem csak megvesztegethetőséget jelent, hanem erkölcsi romlottságot is (Mit tett mind aközben a magyar titkosszolgálat, miközben a franciák felbérelték és pénzelték azokat, akik tönkretették a magyarországi baromfiipar még működő részét? – Penny Market példája. Vajon a REWE csoport beszerzője, aki francia baromfit rendelt a magyar helyett mit kapott?). Ami meg ez által nagyon fontos kérdéssé válik: Vajon ez által nemzetközi hírré válik az, miszerint mi alávaló népek vagyunk? Nem vagyunk mi rosszabbak, vélekedett az előadó, de jobbak sem, ugyanis utánzunk, értékként éljük meg a talmi csillogást. „Kavicsot hoznak és elviszik a kincsünk!”
Az előadó véleménye szerint a Kárpát-medencei népek ereje sokszínűségében van, összetartozásuk pedig a közös élőhely és a történelmi viharok közös túlélése, kinek-kinek a maga módján. A felemelkedést tehát a szomszédos országokkal való együttműködés segítené elő: a jövő a hazai, szomszédokkal, Kárpát-medencei társainkkal közös rendszerek kialakítását jelentené.
lejegyezte Ferencz Hilda és Jakabfi Mónika

![]()



