Feed on
Posts
Comments

Archive for november, 2010

Támogatóink: Communitas Alapítvány, KMEI, Szülőföld Alap A kolozsvári, Mikó Imre Jog- és Közgazdaságtudományi Szakkollégium megalapításakor azt a célt tűzte ki, hogy tevékenyen részt vegyen az erdélyi magyar elitképzésben, többlettudást kívánva nyújtani a Kolozsváron tanuló magyar diákoknak.     Szervezetünk három pilléren nyugszik, a szakmaiság, a közösség és a társadalmi érzékenység követelményeinek kell folyamatosan megfelelni minden tagnak [...]

Read Full Post »

Október 22. és 24. között zajlott a Mikó Imre Szakkolégiumban a stratégiai menedzsment kurzushétvége, ahol az érdeklődők betekintést nyerhettek a vállalati stratégia mibenlétébe és működésébe. Az előadók, Bakonyi Zoltán, Hürkecz Attila, Lajtai István a budapesti Rajk László Szakkolégiumból érkeztek Kolozsvárra. Délután, miután a fiúk kipihenték az utazás fáradalmait, hozzá is láttak okításunkhoz. Részünkről kis, de [...]

Read Full Post »

A késő esti beszélgetés során márkaépítésről beszélgethettünk. Mind bármilyen termék esetén, „eladás” előtt meg kell ismernünk azt, tehát rajtunk volt a sor, hogy bemutassuk a tanár úrnak a Mikó szakkolit. Ebből egy kellemes hangulatú beszélgetés kerekedett, és felhívta a figyelmünket néhány dologra, pl. tudnunk kell pontosan kit akarunk megszólítani, miben vagyunk jók, és hogy a [...]

Read Full Post »

A szakkolisok már megszokhatták, hogy kedd esténként db-re gyűlnek össze a házban, de az október 12. este kicsit más volt. Mivel év eleje van és sokan egész nyáron semmilyen kapcsolatba nem kerültek a Szakkolival, ezért úgy határoztunk, hogy jótékony hatása lenne egy összerázó, játékos estnek. A programra való előkészületek főként arra irányultak, hogy minél barátságosabbá [...]

Read Full Post »