Stratégiai menedzsment hétvége a Mikó Imre Szakkolégiumban
nov 11th, 2010 by Moricz Timea
Október 22. és 24. között zajlott a Mikó Imre Szakkolégiumban a stratégiai menedzsment kurzushétvége, ahol az érdeklődők betekintést nyerhettek a vállalati stratégia mibenlétébe és működésébe.
Az előadók, Bakonyi Zoltán, Hürkecz Attila, Lajtai István a budapesti Rajk László Szakkolégiumból érkeztek Kolozsvárra. Délután, miután a fiúk kipihenték az utazás fáradalmait, hozzá is láttak okításunkhoz. Részünkről kis, de annál érdeklődőbb csapat verődött össze, akik javarészt még semmilyen fogalommal nem rendelkeztek vállalati stratégia témakörben.
Felvezetőként, az előadók arra voltak kíváncsiak, hogy kinek mi az elképzelése arról, hogy mi a stratégia. Ahányan voltunk annyi féle képpen vélekedtünk a stratégiárol, mégis a legtöbb esetben létezett kapcsolat a „meghatározások” között. Legtöbben a stratégiát mint útat írták le, a különbözőség abból adódott, hogy ki hogyan látta ennek az útnak a jellegét, célját.
Az első előadást Attila tartotta, akivel arra kerestük a választ, hogy miért, mi célból jönnek létre a vállalatok. Különböző ismert és eddig számunkra ismeretlen elméletek e kérdésre adott válaszait hasonlítottuk össze, kiindúlva a mikroökonómia elméletéből, folytatva a megbízó-ügynök, tranzakciós költség, erőforrás alapú elméletekkel, és lezárva az érintett elmélettel.
Az előadás után az este jó hangulatban folytatódott, először a házban, majd felfokozott jókedvvel az Atmospheraban, ahol a rajkosok is belekóstolhattak a kolozsvári egyetemisták társasági életébe.
Szombat reggel a péntek este alternatív költségeivel voltunk kénytelenek szembe nézni. Volt aki végleg elmaradt a csoporttól, volt aki csak néhány órás késéssel csatlakozott a csoporthoz, volt aki nagy erőfeszítések árán maradt csak ébren, de tisztelet a kivételnek, voltak friss és üde emberek akik pozitív energiát sugároztak. Mindezek ellenére Pityu előadását a stratégia alkotásról és a Henry Mintzberg – féle 5P-ről mindenki érdekesnek találta. Az előadást egy MOL-os esettanulmány közös megbeszélése követte, ahol a műanyag gyártással foglalkozó BorsodChem felvásárlása körül kialakult érdekeket és azok érvényrejuttatásához tett stratégiai lépéseket vizsgáltuk.
Ez után, Zoli beszélt nekünk azon erőforrás tulajdonságokról melyek fenntartható versenyelőnyt nyújtnak, és megismerkedtünk a VRIO erőforráselemzési módszerrel, ami megmutatja számunkra, hogy adott erőforrás mennyiben képes fenntartható versenyelőnyt biztosítani a vállalatnak.
Itt a beszélgetést megszakította a pizzafutár, aki meghozta az ebédünketJ
Az ebédtől kicsi elnehezedve, de kitartóan kezdtünk rátérni a pozicionálás kérdésére, ahol először is átbeszéltük a már számunkra is nagyjából ismert, Porter féle, az iparági jellemzőket figyelembe vevő, vállalati versenykontextust és az ehhez fűződő porter-i alapstratégiákat.
Ezután visszatértünk a már érintett erőforrás alapú elmélethez, megnéztük ez alapján hogyan kategorizálhatjuk a piacokat, majd rátértünk a járadékok kérdésére, vagyis az erőforrások versenyelőny képességére, megnéztük, hogy ezek milyen típusúak lehetnek.
Ezek értelmében két lehetséges kiindulási pontot találtunk a stratégia alkotás számára: a Porter féle iparági modellt, melyben a fogyasztói igény definiálása mentén történik a pozicionálás, és az erőforrésalapú elmélet, amelyben az erőforrások számítanak a pozicionálás kiindulópontjának.
De melyiket használjuk? Hosszas, de tartalmas és izgalmas vita után arra jutottunk, hogy mindkettőt kötelező módon figyelembe kell venni annak érdekében, hogy a kitűzott cél a vállalati stratégia által megvalósíthatóvá váljon.
A szombati napnak azonban még nem volt vége. Bár nem ismételtük meg a péntek estét, de kellemes időtöltésnek bizonyult a nyugis beszélegetés és csocsózás is.
Vasárnap, közkívánatra, Pityu beszélt nekünk az EVA alapú ösztönzési rendszerről, vagy ahogy Edina emlékezetesen megfogalmazta, az „ÉVÁ-ról” J. Bár kicsit másfajta figyelmet igényelt mint a többi előadás és nem volt annyira interaktív, a haszna korántsem maradt el a többiétől, hiszen szerencsénk volt, egy rendkívül jól felépített, érthető magyarázatot kapni, erre az egyetemen is szükséges mutatóról.
A folytatásban tovább beszéltünk a motivációról, de mostmár Zolival. Szóba kerültek a már jól ismert nevek és elméletek mint például Herzberg és Maslow motivációs elméletei, majd egy rövid motiválás történet után a fiúk közösen összehoztak egy ábrát ezek szemléltetésére.
A nap második felében Attilával elmélyítettük a hétvége alatt megismert fogalmakat és meghatároztuk, hogy a két elmélet (iparági struktúra modellje, erőforrás alapú elmélet) alapján melyek azok a kulcsfogalmak amelyekre a stratégia épül.
Ez után két csoportra oszlottunk és a két, fent említett, elmélet alapján elemeztük az Apple vállalat öt korszakának strarégiáit. A két óra leteltével került sor a megoldások bemutatására, amelyek, főleg az erőforrás alapú elmélet képviselői részéről, hagytak kívánnivalót maguk után. De, ha nem is sikerült tökéletesen megoldani, azért a közös megbeszélés és Attila rávezetései segítettek az alaposabb átlátásban és megértésben.
A hétvége záromozzanataként került sor a kiértékelőre, ahol az előadók megosztották velünk a hétvége tapasztalatait, a rólunk kialakult véleményeiket, tanácsaikat. Ez a kiértékelő kölcsönös volt, mi is elmondtuk benyomásainkat, javaslatainakat. A fiúknak már nem maradt sok ideje közöttünk, átadtuk ajándékainkat és elbúcsuztunk abban a reményben, hogy a következő félévben sort keríthetünk még egy ilyen találkozásra.
A hétvége mindkét fél számára tartalmas volt, hiszen a fiúk, azon kívül, hogy megtapasztalhatták a kolozsvári egyetemista élet egy szegmensét, részt vettek az 56-os forradalom emlékére rendezett fáklyás körmeneten, amelynek keretén belül ellátogathattak a Házsongárdi temetőbe és egy városnézést is megejtettek vasárnap délelőtt.
Mi pedig, azt hiszem elmondhatjuk, hogy szakmai szempontból sokat gazdagodtunk, az interaktív előadások gondolkodásra késztettek ami elősegítette a fogalmak és összefüggések jobb megértését, ami hozzájárult a jobb elsajátításhoz is. Emellett mi is nagyon jól éreztük magunkat: pénteken mi is jót buliztunk, szombaton nagyot pizzáztunk, tartalmasakat vitáztunk, nagyokat kacagtunk, jobban megismertük egymást és talán közelebb is kerültünk egymáshoz.
Reméljük lesz folytatása!
Lejegyezte : Ábrahám Krisztina



